Életünk az állatok!

VADASPARK

Parkunk építési munkálatai 2009-ben kezdődtek. Az első ütem 5évet vett igénybe, a nyitásig. Azóta parkunk folyamatosan fejlődik és ezen eltelt idő alatt szinte minden berendezési tárgyat, amit eredetiben építettünk, mára szebbre, jobbra cseréltük.

Fő célunk az állatok védelme, befogadása, ellátása, ha szükséges kezelése.

Parkunk családi vállalkozásként üzemel és dolgozik azért, hogy a bekerülő állatokat a lehető legjobb körülmények között tudjuk tartani, mindezt összhangba hozva a látogatási igényekkel. Így parkunk korlátlan állatkerti működési engedéllyel rendelkezik.

Parkunk lakói főként a hazai háztáji állatfajták, valamint a hazánk erdeiben található vadfajok. De megtalálhatóak egyéb földrészek lakói is, mint például kenguru, ara papagáj, alpaka, antilop, sül…

Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk az oktatásra, ezért lehetőség van előzetes bejelentkezés alapján csoportok szakvezetésére is.

A Vadaspark területén található 3játszótér, büfé, mosdó pelenkázóval, erdei kisvasút, egy hatalmas ingyenes parkoló, egy ingyenesen használható gördeszkapálya és egy pump track pálya is. Kisvasutunk egész évben működik.

 

Telefonszámunk:

“Egy kis gyémánt szelence itt Pest megyében ez az állatpark! A kisvasút szenzációs! Az új ajándék bolt pedig nem gagyi dolgokkal van telepakolva!”

K. István

“Családunk rendszeresen látogatja a Vadasparkot. A kicsiket el sem lehet mozdítani az őzikéktől. Imádják őket etetni és simizni! ”

Nagy család

“Nagyon tetszik, hogy az állatok ilyen közel vannak. Szinte mindegyiket meg lehet simogatni és kézből etetni. Alig várom, hogy újra meglátogassam őket!”

Sz. Melinda

Merre tovább?

Családi vadasparkunk és Vadmentő Központunk folyamatosan fejlődik, és új jövevényeket fogad. Célunk, hogy a mentett állatok otthonra találjanak nálunk és a sebesült, beteg egyedeket rehabilitáció után, minél hamarabb vissza tudjuk engedni a saját környezetükbe.

Az állatok és a családok szolgálatában

Célunk, hogy a családok és a gyermekek közelebb kerüljenek a természethez, még jobban megszeressék az állat- és növényvilágot, hogy a jövőben egy fenntartható bolygót alakítsunk ki!

LÉPJ KAPCSOLATBA VELÜNK!